A munka és az ahhoz való hozzáállás

A munka legtöbbünk életének időben mintegy 25-35 százalékát teszi ki. Ezáltal nem is csoda, ha az ember szeretne a munka terén egy megfelelő állásban elhelyezkedni, vagy egy jólmenő céget vezetni.

A munka során mindenkinek más és más dolgok kerülnek előtérbe és nyernek kisebb-nagyobb fontosságot. Van, aki egy biztos állást szeretne, ahol számíthat rá, hogy még akár 5-10 év múlva is szükség lesz az általa végzett munkára.

Természetesen vannak olyanok is, akiknek a munka terén a fizetés az első számú szempont és ha kapnak egy valamivel jobb állásajánlatot, akkor azonnal élnek a lehetőséggel és munkahelyet váltanak.

Van, akinek a munka és azon belül is a munkahelyi légkör a legfontosabb, tehát ha heti majd 40 órát, vagy többet el kell töltenie munkával, akkor azt szeretné, ha mindezt megfelelő munkatársakkal körülvéve tehetné meg.
Vannak úgynevezett munkamániások, akik a munka terén élik ki magukat és nem heti 40, hanem 60, akár 70 vagy még több munkaórát is ledolgoznak.

Már találkoztam azokkal a kevesekkel is, akik számára a munka nem is igazán munka, hanem egy kedvtelés, egy szórakozás és ebből még nagyon szép pénzre is szert tudnak tenni. Csak úgy megemlíteném, hogy a munka számomra egy ilyen típusú időtöltés és ennél fogva szeretek, akár napi 10-12 órát is foglalkozni vele. Én természetesen magamnak dolgozom, nincs főnök beosztotti viszony, a saját főnököm vagyok, én osztom be az időmet és döntöm el, hogy mennyi lesz belőle a munka. Legtöbbünk számára nem ez a helyzet, ez bizonyos szinten beállítottság, elszántság, kitartás és kreativitás kérdése is. Számtalan alkalommal találkoztam barátokkal, ismerősökkel, vagy számomra idegen emberekkel, akik nem találták megfelelőnek a munkát, amit végeztek. Ennek ellenére mégsem váltottak, szerintem legtöbben féltek, vagy túl kényelmesek voltak.

Úgy vélem, hogy az ember, amikor a munka kapcsán magának dolgozik és nincs egy állás, hova be kell járnia, más hozzáállást igényel. Ez a hozzáállás potenciálisan mindenkiben megvan, de nagyon kevesen aknázzák ki a benne rejlő lehetőséget és az ezzel adódó szabadságot.
A munka öröm is lehet!


HR - Személyzeti Tanácsadó | Médiaajánlat | Kapcsolat | Linkek | Oldaltérkép